Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Minden alkalomra van egy koktél

Interjú Koroknai Klárival

2017. október 02. - Krajec Krisztian

img_6770.JPG

Már adtunk hírt a bárok világáról, ami egyre érdekesebb és egyre szerteágazóbb kezd lenni Magyarországon. Többnyire a bártender szakmában dolgozók valahogyan férfiak, de bizony vannak nagyon tehetséges bártender lányok is, akik lenyűgöző eredményeik miatt méltán megérdemlik az ismertséget. Koroknai Klárit ültettük „mikrofonunk” elé, kinek szakmai sikereire mi is kíváncsiak voltunk.

img_6766.JPG
- Fiatalon elköltöztem otthonról, ultimátumot kaptam: ha megyek, akkor nincs visszaút. Én nekivágtam, és a vendéglátásban kezdtem el dolgozni. De akkor még a vodka-tonikot sem tudtam elkészíteni - világosan emlékszem, mikor anno ezt megmutatták nekem. Furcsa módon én akkor sem, és most sem fogyasztok nagyon alkoholt, én teljesen más okból kerültem e pályára. Elkezdtem egy pub-ban dolgozni, és baromi ciki volt, hogy egy füzetből kellett a koktélokat nézegetnem, hogyan is kell csinálni. Na, pár nap elteltével jelentkeztem is egy koktélos suliba, amit imádtam, és tudtam, ezzel szeretnék foglalkozni. Valamiért az üvegek nagyon tetszettek, és a Cocktail című Tom Cruise alapmű is sokat inspirált engem akkoriban. Aztán másfél évig csak rendezvényeken dolgoztam, vidéki lányként így egy teljesen más közegbe kerültem. Az Operabáltól kezdve, a puccos eseményekig rengeteget tapasztaltam - ez pláne tetszett fiatalon. Elvégeztem közben a Planet One báriskolát, ami elég drága volt, sokat nélkülöztem miatta - de rengeteg információra, tudásra tettem szert.

img_6765.JPG
- Igen, azt tudjuk, hogy ebben a szakmában óriási lexikális tudásra lehet szert tenni.
- Nálam pont nem számít! Ez nem azt jelenti, hogy nincsen meg bennem, hanem pont az a lényeg az én stílusomban, hogy nem ragaszkodom szabályokhoz - talán ez az egyik erősségem is. Visszatérve, a tanfolyam után kimentem Londonba, utána New York-ba. Tulajdonképpen bekéredzkedtem bárokba, úgymond sztázsolni - ingyen dolgozni -, csak hogy lássam, miként megy ez kint. Ikonikus helyre is sikerült bejutnom, a Bad Bar-ba például, ami a Sex és New York-ból lehet ismerős. Szőke Szabolccsal Indiában is voltam, és a legmenőbb bártenderekkel dolgoztam. De voltam Brazíliában is, ahol egy nagyon szuper cégnél tudtam nézelődni. Aztán Mexikóban, és még sorolhatnám. Arra gondoltam, hogy a megszerzett tudást saját magamnak akarom kamatoztatni, egy saját céget szeretnék létrehozni.

img_6769.JPG
- Mi volt a következő lépés?
- Hazajöttem, és megalapítottam a kis cégemet. Főleg rendezvényekre specializálódtam, és ez a mai napig így van. Nagyon nehéz volt a kezdeti időszak, de aztán sikerült nagyobb cégekkel is megállapodnom. Kizárólag a szellemi tőkémre számíthattam, és szerencsére sikerült. Tulajdonképpen felkerestem a cégeket - mondhatjuk házaltam -, és próbáltam eladni magam. A Garrone cég volt az áttörés. Aztán jött a Déryné Bisztró, akikkel mai napig dolgozom - abból a közegből sok megrendezésem is van.
- Te akkor nem is dolgoztál igazán bárban?
- Nem, az én stílusom teljesen más, szabadon akartam dolgozni. Az én koktéljaim - mint már mondtam -, nem ragaszkodnak a nagykönyvhöz. Azt mondanám, egy nőies, lágy vonalat képviselek, soha nem az alapkoktélokból indulok ki. Én már évekkel ezelőtt is a friss gyümölcsös megoldásokat készítettem, mindig vannak nálam fűszernövények, és mindig újítok. Ami fontos, az ügyfélköröm miatt inkább cégekre, és azok kínálatára szabom a koktéljaimat. Ez azért is lényeges, mert az eladhatóság az egyik fő szempont. Tudom azt, hogy mik azok az ízek, megoldások, amik az emberek 99%-ának ízleni fog, és erre viszem el a dolgokat. Hál’ istennek mindig szabad kezet kaptam az ügyfelektől, így az érték alkotása mellett a kreativitásomat is ki tudom élni.

img_6768.JPG
- Mostanra kialakult a Koroknai Klári stílus. Milyen megkereséseid vannak?
- Most már elég sok, szerencsére. Red Bull-nak például alkoholmentes frissítő koktélokat készítettem. Az Absolut Vodkásokat én kerestem meg, mert tetszett az ital. Persze vannak olyan munkák is, amiket nem vállalok el, mert egyszerűen nem az én stílusom az az ital. Dolgozom italos cégekkel, catering-es cégekkel. Rengeteg rendezvényt csinálok, amit azért szeretek, mert ez folyamatos megújulást kíván és mindig új, érdekes feladatokat kapok. Így tudok a szezonalitásra és a kisebb kínálatra koncentrálni, jobban kidolgozni egy-egy koktélt. Sokkal közelebb áll hozzám ez, mintha egy egész bár teljes portfóliójára kéne figyelnem.
- Mik a te kedvenc alapszeszeid?
- Vodka, prosecco, gin - ezek, amikkel szívesen dolgozom.
- Hogyan fejlesztesz italokat?

img_6767.JPG
- Egyrészt természetesen a megrendelők kérésére; másrészt szoktam otthon is, mikor eszembe jut valami, vagy csak egyszerűen járkálok a piacon, látok egy szép gyümölcsöt. De az is inspirálni szokott, ha látok egy szép enteriőrt, amihez hozzáképzelek egy italt. De szoktam régebbi koktélokat is újragondolni, ha épp valami eszembe jut.
- Vállalsz bárkialakítást is?
- Ez azért nehéz kérdés, mert a tulajdonosok mindent akarnak - az pedig jó nem lehet. El kell menni valamilyen irányba, és többnyire ez nem tetszik a tulajdonosoknak. A másik, ami miatt nem annyira szeretem ezt, hogy a konyhára és a desing-ra mindenki költ, viszont a bárra már nem annyira - pedig ez a belső kialakítástól az eszközökig nagy befektetést igényel, ha profin akar valaki üzemeltetni.
- Tanítod is a bártenderkedést?
- Nem igazán szeretek tanulókkal dolgozni. Az unokahúgomat tanítgatom, mentorálom, de effektív tudatosan ezzel nem foglalkozom.
- Mik a jövőbeli terveid?
- Továbbra is a gaszrtonómiában, az italok közelében dolgozni. Ez az én világom, és ez az, amit szeretek csinálni, de a legfontosabb hogy ezt szabadon tegyem.
- Koroknai Klári, köszönjük szépen!

AirChef

facebook/mobilkoktel 

Fotók: K. K. 

süti beállítások módosítása