Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Csúcsgasztró a várban

2017. szeptember 30. - Krajec Krisztian

img_6732.JPG

Budapest gasztronómiájának színes terítékén egy új étterem, a Ramazuri Bistronomy nyitotta meg kapuit a Budai Várnegyedben. Az Úri utca nevéhez hűen, úri környezetben találhatjuk meg őket. Egy olyan helyet álmodtak meg, mely a mai trendeknek megfelelő, igényes, mégis laza enteriőrrel rendelkezik, arra a hangulatra építve, amit annak idején a franciák bistro-ként aposztrofáltak. Ugyanakkor attól nem kell félni, hogy eme hagyományt követve csak akkor szolgálnak ki, ha a pulthoz fáradunk és kérünk: a személyzet gondos odafigyeléssel fogadja a vendégeket. Az enteriőr megalkotásában hangsúlyos a barnás és bézs színvilág. Jellemző a természetes anyagok használata: fa és bőr ötvözése, az ötszáz éves történelmi várfallal. Ezeket az alapelemeket még látványosan felsrófolták a modern és design-olt csillárokkal, illetve a gondosan elhelyezett fények játékával.

img_6713.JPG
Azt a célt tűztek ki maguk elé, hogy felzárkózzanak a nagyok mellé. Az indulással járó nehézségeken már túljutottak, amit nem kell elmesélni azoknak, akik rálátással bírnak a szakmára.
Fekete Norbert séf által vezetett konyha kiegészült Eszenyi Dániellel. Norbert több mint húsz éve dolgozik a szakmában: 2007 óta fine dining éttermekben, itthon és külföldön egyaránt. A top gasztronómiában eltöltött idő garantálja a minőségre való odafigyelést, a precíz munkát, amit mi is megtapasztaltunk a tálalásokban.

img_6719.JPG

Kompozícióira jellemző a játékosság, az ízek harmonizálása, és fantasztikus módon illeszti egybe a különféle textúrákat. Norbi vizualizációja leginkább a természetközeliséget veszi alapul ételeiben, mellyel a városi rohanás ellensúlyozására törekszik - míg a vendég fogyasztja az ételt, érezze magát kicsit a nyugalom szigetén.

img_6733.JPG
A Ramazuri Bistronomy konyhájának tematikája két részre osztható, mely természetes is a lokáció adta vendégkör adottságai miatt. Egyrészt gondolnak a turistákra, és a környéken dolgozókra az ebédmenüben: egy szezonális alapokon nyugvó bistro konyhát visznek, viszont magas alapanyag minőséget prezentálva - ugyanúgy, mint az esti kínálatban. Másrészt az esti kínálat az á la carte-ra és nagymértékben a degusztációs menüre épül.

img_6720.JPG
Nyílván fúziós konyháról beszélünk, de ezt nem feltétlen akarják kiemelni. A kérdésre, hogy mondhatjuk-e őket fine dining étteremnek - hiszen a tálalások nívós kivitelezése erre utal -, érdekes választ kaptunk. Tudatos konyhát visznek, mely top gasztronómiai jelleggel - az ő megfogalmazásukban - inkább értékteremtő konyha, mint fine dining. Igyekeznek egy sajátos arculatot megvalósítani, hogy ha valaki ránéz egy tányérra, egyből meg tudja mondani: ez Ramazuri Bistronomy. Fekete Norbert egyedi módon építi fel az ételeket: az alapanyagok ízpárosításával kezdi, aztán a textúrák kombinációit alakítja ki, és végül a tányérok külalakját álmodja meg.

img_6721.JPG

Természetesen egy kis idő kell ahhoz, hogy felismerhető legyen az általuk képviselt gasztronómia, de kétség nem fér hozzá, néhány pár étlapváltás után a Ramazuri Bistronomy jellegzetessége megismerszik a munkáikon. Ez annál is inkább meg fog valósulni, mivel havi szinten lesz étlapváltás, a szezonalitás és a frissesség oltárán - így a vendégeket szinte mindig meg tudják majd lepni konyhájuk remekeivel.

img_6734.JPG

Nem titkolt szándékuk még, hogy ezáltal signed char ételeket hozzanak a világra, mely a Ramazuri brand-et fémjelezni tudja. Elég markáns és nagy céljaik vannak az étteremmel, ami vendégszemmel egyet biztosít: a folyamatos magas minőséget.

img_6735.JPG
Igyekeznek olyan italszortimentet biztosítani, ami a kézműves és egyedi vonalat képviseli, ugyanakkor fokozottan odafigyelnek az étel- és borpárosításokra is. Gongosan összeválogatott, száz tétel fölötti borszortimentet kínálnak magyar és külföldi pincészetektől, nagy hangsúlyt fektetve a kisebb pincészetek prémium tételeire.
Összességében nekünk a hely kisugárzása egy szóban foglalható össze: mégpedig a harmóniában.

AirChef

Cím: 1014 Budapest, Úri u. 30.

Fotók: Ramazuri 

facebook/ramazuribistronomy 

süti beállítások módosítása