Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Bar cool-tour

Interjú Tarjányi Zsolttal az Urban Tiger vezetô bártenderével

2017. szeptember 06. - Krajec Krisztian

img_6367.JPG


Tarjányi Zsolt bártender az új generáció hírnöke a szakmában, akinek fontos a magyar bárkultúra színvonalának emelése. Ugyanúgy, mint a legtöbben, felszolgálóként kezdte a pályafutását, majd a pultba került, ahol megtanulta az alapokat. Egerben dolgozott, mikor elkezdte komolyabban venni a koktélok világát.
- Gondolom, akkoriban még nem rendelkeztél túl nagy tudással ezen a téren?
- Persze hogy nem. Még sokáig, 7-8 évet Egerben dolgoztam, szállodákban. Viszont itt kifejezetten kérték tőlem, hogy ezen a téren fejlesszem magamat. De mivel a szállodai bár teljesen más világ, ezért úgy gondoltam egy idő után, hogy tovább kell lépnem; illetve a környéken már kimaxoltam mindent. Akkoriban kezdtem el versenyezni is. Ez elég megterhelő volt, hiszen még mindig Egerből járkáltam fel Budapestre, havonta kétszer-háromszor.
- Ez hozta meg a döntést, hogy felköltözzél Budapestre?
- Igen. Ez nem is volt olyan régen, négy éve döntöttem így. Akkor kezdtem el bárban dolgozni. Igazából az volt a célom, hogy ne kelljen éjszakázni: tehát úgy legyek bártender, hogy nappal tudjak tevékenykedni, ezért elmentem étterembe. Viszont az annyira nem volt egyszerű, mert olyan mércét állítottam fel magamnak, hogy egyből a legnagyobb helyen dolgozzak.

img_6364.JPG
- Melyik étterem volt ez?
- A Costes-t néztem ki magamnak. Na, oda nem sikerült, de épp akkor nyílt a Costes Downtown, és a kezdő csapatba sikerült bekerülnöm. Másfél évig dolgoztam ott bármenedzserként, ott voltam a csillag megszerzésénél is. Közben Török Borbála sommelier odakerült hozzánk, aki nagyon jó kapcsolatot ápolt Huszár Krisztiánnal. Így kerültem át a Fáma Étterembe egy darabig. Ott igazából saját magamat manageltem a pultban, de szerettem volna nagyobb rendszerben dolgozni. Végül eljutottam a jelenlegi helyemre, az Urban Tiger-be.
- Igen, a Tigrisnek elég markáns a bárpultja, illetve komolyan építenek a koktélokra is. A konyhában pedig Krizmanics Norbert vette át a pályát.

img_6366.JPG
- Bizony! De igazából a Tigris bárján kívül nagyon érdekel, hogy nem sokára, egy dél-amerikai ihletésű helyhez is lesz közöm, ahol szinte szabad kezet kapok a bár kialakítására, és ez elég jó szakmai kihívás a számomra.
- Ezek szerint képben vagy a spanyol italokkal?
- Valójában az van, hogy sokat voltam Spanyolországban, legtöbbször ott is nyaralok, és rendszeresen végig szoktam járni a legmenőbb helyeket, így elég érdekes bárokba jutottam már el ott. Például egy Barber Shop-ba, ahol csak jelszóval lehet bejutni a bárba. Ezeknek a „titkos bár”-oknak a kultúrája igazából Angliából származik. Én mindig úgy szoktam utazgatni, hogy inspirálódjak, lássam a trendeket, és az 50 topp listából el tudjak jutni a legjobb bárokba.

img_6362.PNG
- Visszatérve a mostani munkádhoz: hogyan alakítod az Urban Tiger bárját?
- Elődlegesen az italválasztékot dolgozom újra, és utána jön a koktélválaszték megújítása. Millióképpen el lehet készíteni egy koktéllapot, de akárki akármit mond, mindenki egy-egy klasszikusból indul ki - én is ezt teszem, és fejlesztem tovább az italokat. Nem vagyok nagy híve annak, hogy mindent fuzionáljunk mindennel, szerintem túl extrém irányba sem szabad elmenni. Véleményem szerint nagy hangsúly a készítésen, a tálaláson van – milyen az ital látványa, illetve hogyan kapja meg azt a vendég. Igaz, már nem számít újdonságnak a szakmában, de például nem rég voltam egy ismerősömmel Barcelona-ban, és ott egy popcornos zacskóban kapta meg az italát, amitől ő teljesen el volt ájulva. Vagy nagy divat - ami például a Tiki Bárban teljesen alap - a szárazjeges szervírozás. De én jobban szerezem a füstpisztolyt használni - úgy képzeljétek el, hogy egy burába befüstölöm az italt, így szervírozáskor fantasztikus látványban érkezik a vendég elé.

img_6368.JPG

A vendég mindig arra fog emlékezni, hogyan nézett ki az ital, nem arra hogy éppen milyen finom, édes-savanykás íze volt – ez 80%-os élmény.
- Ha jól tudjuk, részt veszel a Magyar Bártender Szövetség munkájában is.
- Igen, elnökségi tag vagyok. Igyekszünk Magyarországon összerázni a dolgokat, mert valahogy nem volt gazdája itthon az egésznek.

img_6365.JPG

Nem csak a magyar bajnokság létrehozása a feladatunk, hanem igyekszünk például képzésekkel a vendéglátósok felé nyitni.
- Ezek szerint van mit tenni mind a Tiger-ben, mind a bárban, illetve a Szövetségben is.
- Igen, mondhatni nem unatkozom. Szeretném ezt a szakmát népszerűsíteni, hogy azon a szinten tudjon mozogni, mint akár külföldön. Tudom, még sokat kell fejlődni és hosszú az út, de nagyon jól haladunk, egyre több szakember dolgozik már a pultok mögött.
- Tarjányi Zsolt, legyen ez a végszó: sok sikert kívánunk a munkádhoz!

AirChef

Fotók: Urban Tiger 

süti beállítások módosítása