Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Gyertek a 60-80-as évekbe!

Retro bar Pesten

2017. július 21. - Krajec Krisztian

img_5450.JPG

Trabant, amiben enni lehet! Olyan egyedülálló bisztróra bukkantunk, ami a 20-as 30-as korosztálynak roppant érdekes, a 40-es korosztálynak nosztalgia, az 50-eseknek pedig életük egy epizódját hozza vissza! Ez a Trabant’60 retro lounge & bar!
Zseniális ötlet, és annál jobb kivitelezés. Egyszerűen az ember szája tátva marad a rengeteg régi tárgy, a múltat idéző enteriőr láttán. Aki ide betér, elsőnek egy múzeumban érezheti magát, és el is feledkezik arról, hogy tulajdonképpen egy étterembe toppant be - az ötlet a tulajdonosok gyűjtőszenvedélyéből nőtte ki magát. Úgy történt, hogy miután az Urban Betyár Éttermet megnyitották tavaly november közepén, üresen maradt egy helyiség.

img_5441.JPG

Gondolták, ezt majd a következő szezonban befejezik, de az még nem volt meg, hogy mi legyen a tematika. Viszont Leidal Tamás, az üzletvezető tulajdonos édesapja jó hat éve elkezdett nézelődni retro dolgok iránt különböző platformokon, ami őt teljesen lázba hozta, és szenvedélyévé vált. A felgyülemlett rengeteg tárgy adta az ötletet a Trabant’60 életre keltéséhez, és a tényleg remek környezet megalkotásához. Azóta is folyamatosan gyűlnek a tárgyak: a falak telis-tele régi táblákkal, feliratokkal, az egyik sarokban régi komód, a mennyezeten egy forgó szerkezet, amin 50-es éveket idéző útitáskák, bőröndök haladnak körbe-körbe.

img_5440.JPG

Az étterem nevét adó Trabant pedig egy állványon áll, és nem is akár milyen: egy gyönyörű, eredeti állapotában pompázó szépség. Németországból, egy kis faluból sikerült beszerezniük: egyébként ez volt az első Trabant, 1962-ből származó, P50-es típus. Eszméletlen!

img_5438.JPG
Nincs egyforma asztal sem, viszont ami van, elröpít minket a múltba. A bejáratnál egy ódon hajszárítóbura, ami immáron lámpaként funkcionál, hozzá pedig az asztal körül négy fodrászszék, a mellette lévő falon fodrászos tapéta, és a hozzá illő tárgyak. Arrébb sétálva 70-es éveket idéző irodabútorok: asztal, fantasztikus műbőr fotelekkel; szemközt pedig igazi viaszosvászonnal, színes retro poharakkal megterített sarok vár minket. Az egyik falon, a hosszan elnyúló polcok pedig telis-tele antikvitásokkal: a Rubik-kockáktól, az üveg szódásszifonig, a régi gyerekjátékoktól, a rég elfeledett, de gyerekkorunkat idéző társasjátékokig minden megtalálható.

img_5451.JPG

Három ősrégi tévékészüléket is fel lehet fedezni, az egyiken régi mesék mennek - mi a Kisvakondot néztük épp, de Mazsola és Tádé és Dr. Bubó is feltűnt. Ebből adódóan kifejezetten ajánljuk családoknak: itt aztán egyik csöppség sem fog unatkozni! Az étteremben elhelyezett valódi hirdetőoszlop igazán ikonikus dolog, amin eredeti reklámok, plakátok láthatók.

img_5448.JPG
Szerintünk nem lesz olyan ember, aki az étlap böngészésével tölti itt az első félóráját, mert annyi a látnivaló! Pedig érdemes azt is, hiszen egy étteremről beszélünk. Alapvetően az Urban Betyár konyháját használják, onnan vettek át az ételeket - ez persze természetes, hiszen átjárható a két étterem -, őket dicséri a borjúpaprikás, a somlói galuska és füstölt pisztráng is. A Trabant kínálata azokkal a zseniális tételekkel lettek kiegészítve, amiket a régmúlt szelleme megkíván. Például desszertként gyümölcsrizs, főételként az igazi csalamádés, igen, csalamááádééés burger! Nem lehetett kihagyni a jó kis füstölt kolbászt mustárral, kenyérrel - ezt mindenképp meg kell kóstolni, mert nem tudjuk mit csináltak vele, de ritka jó, nagyon finom kolbászokkal tömhettük a hasunkat!

img_5439.JPG

Érdekesség a borjúmájpástétom, amit direkt erre a célra készíttetett konzervdobozban szolgálnak fel. Zseniális! Természetesen a töltött káposzta sem hiányzik a kínálatból, és vannak napi ajánlataik is. Az már szinte természetes, hogy igazi zománcozott tányérokat használnak - tuti emlékeztek rá: az a kék szélű fehér megoldás, amiből sokan ettünk az iskolában anno.

img_5444.JPG
Mivel múlt héten nyitottak, nehéz megítélni a vendégkört, de kétségtelen, hogy mind a külföldieknek, mind a magyaroknak egy igazi kulthelyet hoztak létre. A szakmának pedig megsúgjuk: érdemes a polcokon böngészni, mert kincset érő, régi szakácskönyveket is fellelhetünk! Ezt látni kell!

AirChef 

Fotók: Foodyny 

Cím: 1051, Budapest Október 6. Utca 18.

süti beállítások módosítása