Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Annyira finom, mint egy álom ! Artizán Budapest

2017. április 05. - Krajec Krisztian

 

img_3690.JPG

 

Ámulatba ejtő, fantasztikus minőséget képviselnek. A gondolkodás európai, a vendégvárás kiemelkedő, bőven mérik a mosolyt, és a kedvességet. Ebben a kategóriában ritkán találkozni ennyire elhivatott, remekbe szabott hellyel! A Hold utca és környéke sok-sok érdekes gasztronómiai élményt nyújt: már nem először találtunk itt magunknak és nektek felfedeznivalót. Az Artizán Budapest is itt, a Hold utca 3.-ban vetette meg lábát, ezzel nagyon is emelve az amúgy széles lehetőségek tárházát.

img_3696.JPG

Ez egy pékség, amit lehet reggeliző helynek, kávézónak aposztrofálni; de akkor sem kell kétségbe esni, ha az ebédünket szeretnénk náluk elkölteni, mert megtaláljuk számításunkat náluk ebben is. Amint belépünk, elénk tárul a konyha szórakoztató sürgés-forgása: ahogy készül az étel, gyúrják a tésztát, készítik a kenyeret, és sok más egyebet. Kávézásra, ebédelésre alkalmas asztalokkal – a tavasz beköszöntével már a teraszon is - szembesülünk egyből, és ha felmegyünk a galériára, egy otthonos nappali vár minket bőrkanapéval és könyvespolccal. Az Artizán ötlete Fekete Gergő tulajdonos fejéből nem ripsz-ropsz pattant ki. Abban viszont már nagyon rég biztos volt: vendéglátással szeretne foglalkozni. Sokáig Nagy-Britanniában és Franciaországban dolgozott, ott kezdett pékségekről egy angol nyelvű blogot írni, és ott szívta magába közben azt a tudást, amit most itt nála nap mint nap megkóstolhatunk.

img_3693.JPG

Az Artizán név sem véletlen - franciául kézművest jelent - és valóban illik rájuk, hiszen náluk ez tényleg megvalósul. Az üzlet kialakításának köszönhetően a nyitott konyhában nincsenek titkok! Termékeik adalékanyag mentes, természetes kovásszal jönnek a világra. Egy kenyér náluk akár két napig, lassú kelesztéssel készül, és semmi mást nem tartalmaz, csak vizet, sót, és lisztet. Rendkívül odafigyelnek a minőségre, és bár bőven lenne igény a kiszállításra, Gergő bizony nagyon megnézi, hova adja kenyereit. Annyit azért megtudtunk, hogy Lakatos Márk Lakatos Műhelyében is az Artizán termékeiből lehet falatozni.

img_3692.JPG

A kenyereken túl is nagyon széles választékot kínálnak, ottlétünkkor épp zöldséges rétesek sültek a kemencében, és mindenféle ropogtatnivalót is felsorakoztattak a pultjukon, amit akár menet közben is elmajszolhattunk. Isteni péksüteményeikhez nekünk is volt szerencsénk, és meg kell mondani, az első falat után beleszerettünk! Könnyed tésztáik gyönyörűen kisütve incselkedtek már szemeinkkel is, és amikor megfogtuk, tapintható is volt: ebből bizony nem spóroltak ki semmit. Az volt az érzésünk, innen nem szabad addig elmenni, míg végig nem ettük a választékot! Svédországból származó zseniális kardamomos péksütemény – vaníliás tekercs - olyat tett ízlelőbimbóinkkal, amire nem számítottunk.

img_3695.JPG

Csak annyi jutott eszünkbe, hogy…még..még..mééég! És ha ez nem lett volna elég, hogy elaléljunk, még rádobtak egy lapáttal érzékeny pontunkra: a kávéra is odafigyeltek! Gergő is azt vallja: péksüteményeikhez kitűnő kávé dukál! Pörkölő partnerükkel, a Kávékalmár manufaktúrával saját keveréket hoztak létre: az Artizán Blend-et. Heti rendszerességgel kapják a frissen pörkölt, 100% arabicaból készített blendet, mely 25% Colombia Supremo és 75% Brazil Monte Cristo ültetvényszelektált kávékeverékéből áll. Ez egy intenzív mogyorós, mandulás felhangokkal bíró, kicsit édeskésebb kávé, cappuccino formájában, ami megkoronázta élményünket.

img_3691.JPG

Megtudtuk azt is, hogy a tejet biogazdaságból szerzik be, azokat is több fajtából; és van szója, mandula és laktózmentes is náluk. Ha ezek után azt mondjuk, hogy még ebédre is érdemes betérni, hogy a fenséges kenyér mellett minden nap levessel, salátákkal, szendvicsekkel várják a lokációban dolgozókat, úgy gondoljuk kihagyhatatlan helyet tudtunk nektek megmutatni. Nem kétséges: Budapest egyik legjobb pékségét tisztelhetjük az Artizánban, ami hétköznap este hétig, hétvégén pedig délután négy óráig várja a rohamotokat. Mert érdemes!

Fotók by: Artizán 

süti beállítások módosítása