Tetovált séfek, séfes tetkók! Manapság már nem meglepő, ha valaki felvarrat magára ezt-azt. Lehet divatnak, lehet trendinek felfogni a „jelenséget”, viszont egyet le kell szögezni, több embernek fordult már meg a fejében motívumokkal díszíteni a testét, mint aki meg is tette. Termèszetesen mi a gasztro szemszögéből tekintettünk erre a témára is, és szeretnénk tetovált szakácsokat bemutatni nektek. A sort Komonyi Jánossal kezdjük. Komonyi János jelenleg az Up & Down konyhafőnökeként remekel, méltán került be a harminc éven aluli, elismert séfek sorába. Gyerekkora óta semmi mást nem akart, csak főzni! Iskolái elvégzése után a Laci Konyhán, a Lacipecsenyében, a Code Zero-ban dolgozott és nyitás óta az Up @ Down éttermet erősíti. Elhivatott a magyar konyha irányába, de szenvedélyesen rajong az ázsiai konyháért is, ami meghatározza szakmai motiváltságát és az általa megteremtett ízvilágot. A másik nagy szenvedélye a tetoválás. Ahogy ő is és már mások is mondták, akik érintettek, erre rá lehet kattani. Ő kifejezetten és ez furán hangzik, de szereti, amikor a tetoválások készülnek rajta. A tű érintése, a vele járó kis jóleső fájdalom, az egész feeling az, amibe beleszeretett. -Mi volt az első tetoválásod? - Én hívő családból származom, ezért teljesen alapvető volt számomra hogy egy keresztet varratok a vállamra. Aztán a többi valahogy jött magától! - Milyen motívumok vannak még rajtad? - A többi mind a család és a gyerek. Nekem ők a legfontosabbak. Azon ritka szakácsok közé tartozom, akik nem vágynak külföldi munkára. Én itthon szeretek főzni, és itthon képzelem el az életemet, a családommal.

Persze rengeteget dolgozom, de ha otthon vagyok, csak ők számítanak. Ezért nem volt kérdéses, mit is varrassak magamra. - Szeretnél valamilyen szakmával kapcsolatos tetoválást magadra? – Persze, vannak terveim! De semmi egyszerűt nem akarok. Nem tudnék elképzelni sem egy muffint, sem egy tál ételt magamon…(mondta nevetve Jani ). Soha nem másokat kell nézni, vagy koppintani, hanem magunkban kell megfogalmazni, hogy mit akarunk. Vannak olyan terveim, hogy kedvenc képeimből szeretnék kiszedni bizonyos részleteket, és azokat kicsit átdolgozva, « janisítva » feltetetni. – Volt-e bármikor is a szakmában hátrányod, vagy kellemetlen szituációd emiatt? - Szerencsére soha nem tapasztaltam ilyesmit. A mi szakmánkban ez teljesen elfogadott. Meg manapság ez divat is. Mondjuk, soha nem értettem egyet azokkal, akik csak úgy, vagányságból tetováltatnak. Ha van belső motiváció és főleg mondandó, akkor látom értelmét. - Meddig akarsz elmenni? Mármint hova szeretnél még? - Én már megterveztem mindkét karomra telibe, a hátamon még nincs befejezve, az is tervben van. Még el tudnám képzelni hátul a nyakamon, de azért van fék is. Otthon azért nem örülnének pár ötletemnek. - Ha kijössz a konyháról, a vendégeken mit látsz ezzel kapcsolatban? - Ebben sem volt negatív tapasztalatom. A kollegáknak sem volt még, nálunk a felszolgálók is varrva vannak. Nézzétek. Ez egy életérzés! Egyébként pont a minap gondolkodtam rajta, mit is szeretnék, ez egy olyan dolog, aki elkezdi, ezen fog járni az agya elég rendszeresen. - Ha elnyernél valami szakmai díjat, kapnál elismerést, annak a motívumát felrakatnád magadra? - Igen. Természetesen. A tetkók fontosak számomra, de a szakma még inkább!