Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Itt tényleg sütizhetsz

2017. szeptember 20. - Krajec Krisztian

img_6555.JPG

Cukrászda a cukrásztól, avagy Sütizz! Már a név is fémjelzi azt a szellemiséget, amit képviselnek, és nagy örömünkre egy újabb felettébb kipróbálásra javasolt helyet tudunk bemutatni. A szakmaiság, az elhivatottság, és az alázatosan odatett munka, aminek gyümölcsét mi is meg tudtuk kóstolni. Amennyiben arra jártok, ti is tegyétek meg! De az sem baj, ha célzottan tértek be hozzájuk: nagy élmény lesz, főleg az édesszájúaknak! Persze, azért utánajártunk annak is, miből is nőtte ki magát a Sütizz, és miért lett szerintünk az egyik legjobb cukrászda Budán! Az egyik tulajdonossal, a cukrász szakmából jól ismert Juhos Józseffel beszélgettünk. - Mesélj nekünk légy szíves arról, miként kelt életre a cukrászda.

img_6554.JPG

- Ha nagyon messziről akarom kezdeni, nekem a dédnagyapám is cukrász volt. Cukrászdája volt Esztergomban, amit aztán az államosításnál elvettek tőlük. Hetedikben én eldöntöttem, hogy cukrász leszek. Nem iskolában kezdtem, hanem anyukám berakott egy cukrászdába azzal, hogy cukrász akarok lenni, és az alapoktól tanítsanak. A nagymamám mindig azt mondta, -aki még dolgozott a dédnagyapa üzletébe-, hogy a curászat a tisztasággal kezdődik! Az Emil cukrászdába fel is vettek, de nem mosogatónak, hanem a cukrászsegédek keze alá dolgoztam mint „tanuló”. Akkor még általános iskolába jártam, de a szünetekben állandóan a cukrászdában jártam tanulni. Aztán elvégeztem a cukrász iskolát, és bekerültem a Gundel-be - 14 évet töltöttem ott, és főcukrászként jöttem le tőlük. Aztán a Boscolo-ban dolgoztam egy évig, majd visszahívtak a Gundelbe, ebben az időben a konyhán voltam és úgy alakult , hogy kineveztek megbízott executive chef-nek. Aztán jött egy év Gerbeaud, majd Gundel, és ez után keresett meg Pataki Janos bá’, hogy menjek hozzá dolgozni, amit természetesen én nagy örömmel vállaltam. Közben letettem a mestervizsgát, és elkezdtem tanítani is. Ekkor ismerkedtem meg Gerő Eszterrel, akivel a Sutizz-t csináljuk.

img_6556.JPG

- Ezek után nem kétséges, hogy a szakmád mestere vagy. Mondjuk, miután megkóstoltuk, ez vitán felüli: a Lúdláb, a J40, az Eszterházy, és az E40 valami zseniális volt! De miként indult a Sütizz? - Az egész úgy kezdődött, hogy Gerő Eszter, az üzlettársam, a tanulóm volt az Ecseri úti iskolában, ahol én estin, felnőtt képzésben tanítottam. Otthon volt, mint anyuka, és a fejébe vette, hogy cukrász szeretne lenni. Sokat beszélgettünk, és mikor elvégezte az iskolát, mondta nekem, hogy ő ezt tovább szeretné folytatni. Én akkoriban a Pataki Cukrászdában dolgoztam, és azt mondtam neki: jó, megkérdezem János bácsit és ott tudsz gyakorolni. Onnantól kezdve heti egy napot dolgoztunk együtt, amiből egyre több nap lett, aztán már rendezvényeket is csináltunk közösen. Közben felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy termelő cukrászkonyhát, mivel elég közel lakunk egymáshoz. De azt úgy, hogy a gyerekek mellett is lehessen. Ekkor a férje kitalálta, hogy nem kell semmit bérelni, náluk, a pincében alakítsuk ezt ki. Utána jöttek az átépítések, az engedélyeztetés, és novemberre már üzemeltünk, és gyártottuk a bejglit.

img_6552.JPG

- Ez indulásnak nagyon jó, de hogyan volt tovább, hiszen egy induló vállalkozásról beszélünk? - Igen, aztán jött megint Eszter ötlete, hogy menjünk ki a Magnum találkozóra, ahova készítettünk sós rudakat, szivecskés desszerteket, mert pont Bálint napra esett. Egyszer csak megállt előttem Segal Viktor, és kérdezte tőlem: helló Joci, ez mi? Mondtam neki: ez a Sütizz cukrászat, ezek vagyunk mi. Erre azt válaszolta: miért nem szóltam előbb, adott volna munkát. Végül is megcsináltunk neki egy rendezvényt, és onnantól beindult a szekér. Innentől fogva abból állt a munkánk, hogy nagy catering cégeknek dolgoztunk, 5 főtől egészen 10000 főig. - Ez azért elég soknak hangzik! - Az is volt: rengeteget dolgoztunk, és szép lassan elkezdtünk fejlődni. Jelenleg is négy catering cégnek a rendezvényeire készítjük a felsőkategóriás sütiket. Ezeken én is sokat tanulok a catering világáról, ez egy különleges terület, főleg ha cukrász szemmel nézzük. - Az összes nagy catering-es cég sok szervezést, odafigyelést igényel, gondolom. - Igen, most már ott tartunk, hogy én viszem a konyhát, Eszter meg az összes többit: az üzlet dolgait, ajánlatokat ir, papírmunkát, stb. Közben pedig esküvőket is csinálunk, vagy szülinapra tortákat készítünk, és még sorolhatnám. Persze, azért így is sokat sütünk együtt. - A pincéből kiindulva most már van egy szép üzlet is.

img_6557.JPG

Ha ilyen jól megy a bedolgozás, miért akartatok még egy plusz tevékenységet? - Hú, ennek több oka is van. A pincében nem volt ablak. De tényleg, végre besüt a nap a konyhába! - mondja viccesen Joci. Nyilván, azért fontos volt az is, hogy a termelőkonyhánk nagyobb legyen, hogy a logisztikát könnyebben tudjuk megoldani, hogy a raktározás is gördülékenyebben menjen. És nagyon fontos volt az, hogy meg tudjuk mutatni magunkat a közönségnek is. Itt, mint minden cukrászdában, szépen le lehet ülni, nyugodtan elfogyasztani, amit megkívánunk. Nekünk az kell, hogy kapcsolatban tudunk így lenni az emberekkel, első kézből kapok visszajelzést; és az is jó, ha megtudhatom, épp mit szeretnek, és itt szépen meg tudjuk beszélni a kívánságokat, meg tudjuk kóstolni, mit szeretnének.

img_6558.JPG

- Mi a Sütizz koncepciója? - Igyekszünk arra felé menni, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, ami nekünk is, és a vendégnek is jó. belerakjuk szívünk lelkünk. Az, hogy mi kerül a pultba, úgy működik, hogy Eszter vagy én kitalálunk egy sütit. Nagyon durva rosta van: a család kóstol és véleményt mond. Ezek után jönnek a finomítások, és csak ez után kerül a pultba. Nálunk inkább a francia vonal megy: szép, dekoratív és termékeink vannak. Van mentes sütink is, es mar „nyers sütemény is van a pultba. Persze az ízlések teljesen eltérnek: van, akinek ízlik, van, akinek nem. Óriási a kontraszt, hiszen nagyon szubjektív dolog, kinek mi jön be. - A sütemények neveiről mondanál pár szót? Ilyet sem látunk mindenhol. Például mi az, hogy J40? - A J40 egy torta, Eszter készítette a szülinapomra: Joci 40 éves. Kérdezte, mi legyen benne - én mondtam: szeretem a kókuszt, az mindenképp és passiógyümölcs, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen süteményt alkotott!

img_6553.JPG

GP60, az az apukája 60. szülinapjára készült: Gerő Péter 60. Ő a pisztáciát és a málnát szereti nagyon, ezért így alkottuk meg a tortát. Aztán az N30 egy sárvári ismerősöm lányának a harmincadik szülinapjára készült. Az is különleges lett: egy málna, licsi betéttel, és kívülről mandula mousse-szal. És van az E40, szintén egy meglepetés szülinapi torta volt: marcipános piskóta, sós karamellel. Ennek még az volt a különlegessége, hogy 100 főre kellett elkészíteni. Szóval ezek a különlegességek megmaradtak, és továbbra is készítjük őket. - Most már csak az a kérdés, hogy Eszternek mikor lesz szülinapja, mert akkor te jössz! - Igen, már többször megkaptam tőle, hogy mikor lesz tortája. Úgyhogy feladta a leckét nekem. - Úgy gondolom, ezt is meg fogod ugrani! Köszönjük a beszélgetést és további édes sikereket kívánunk!

AirChef

Cím: 1112 Budapest, Neszmélyi u. 82. 

Fotók: Sütizz 

süti beállítások módosítása