Sass Dani irodában dolgozik évek óta marketingesként; egy idő után azt vette észre magán, hogy kissé meghízott és saját bevallása szerint elkényelmesedett, amit megelégelt. Ez indította el azon az úton, melynek eredménye hogy a Könyhafőnökök gastroreality harmadik szériájának a döntőjéig menetelt?
– Ekkor döntöttem úgy, hogy eddig, és ne tovább! Ezért megváltoztattam két dolgot az életemben. Az egyik az volt, hogy elkezdtem mozogni: innen jött a futás. Úgy gondoltam, ez az a sport, amire a legkevesebb nettó ráfordítandó időt kell szánnom. Eleinte csak a fogyás volt a cél, aztán egyre inkább érdekelni kezdett, és jöttek a távok. Végül az életem egyik alapvető része lett, és így novemberben sikerült lefutnom az atheni klasszikus marathont, ami egy komoly siker az életemben. Az emberiség azon 1%-ba tartozom, akik valaha teljesítették ezt a távot.
– Gondolom, a főzés ezzel párhuzamosan kezdett érdekelni, ugyancsak a fogyás miatt.
– Igen. Ezzel együtt kizártam az életemből a szerintem szükségtelen dolgokat: krumplit, rizst, kenyeret, stb. Oké – gondoltam magamban -, de mit egyek helyette? Ez vezetett oda, hogy elkezdtem saját magam elkészíteni az ételeket. Be is szippantott ez a dolog, mert úgy használtam a főzést, mint egy stresszmentesítő tevékenységet. A nap végén órákat főzőcskéztem, és ez engem teljesen kikapcsolt, miközben gyönyörködtetett, hogy alkothatok.

– Ez volt az a pont, amikor is rájöttél, hogy a gasztronómia érdekel téged?

– Tulajdonképpen igen. Rájöttem, a főzés viszonylag egyszerű dolog. Mindenki tud, nyílván más-más minőségben; de az nem állítható, hogy valaki nem tud főzni, csak a szintek mások. És ez már régebben is bennem volt, csak nem figyeltem oda rá. Hajdúszoboszlón nevelkedtem, hárman vagyunk fiútestvérek. Anyukám minden nap főzött ránk, én pedig önkéntelenül is beleszivárogtam a konyhai világba; ha nem is céltudatosan figyeltem, mi is történik igazából, mégis már tízévesen piskótát készítettem. Szóval ez nekem teljesen természetes volt.

– Ez azt jelenti, hogy a családnak is köszönheted a mostani pályádat?
– Természetesen. Az ételkészítés folyamata, egészen az alapanyagok beszerzésétől, a főzésen át, a családi körben elfogyasztott ebédben csúcsosodott ki.
– Ezek szerint a családi tradíciók és a fogyás lökdösött erre a területre. De mit tanultál eredetileg?
– Az Eszterházy Károly Egyetemen film és videó szakirányon végeztem. Nagyon érdekelt a műsorgyártás, és minden, ami ezzel kapcsolatos. 2015-ben jött A Konyhafőnök című műsor – mondtam is magamban, ebben minden benne van: a film és a főzés is.

Mivel ki akartam próbálni magam a komfortzónámon kívül is, nem sokat vacilláltam, jelentkeztem. Persze pontosan tudtam azt, hogy ha ezt meglépem, másfél millió ember fogja látni, amit csinálok. Így vagy nagyon leégetem magam, vagy valamilyen úton el tudok indulni. Tanult szakácsokkal kellett versenyezni, akik az én szintemhez képes jóval többet tudtak. Viszont kíváncsi voltam arra – távol a saját környezetemtől, stresszhelyzetben, az utcáról belépve -, hogy mi lesz ebből. Nem is volt egyszerű, mert nem volt meg az a tudásom, alapanyag ismeretem, ami a többieknek – nagyon sok mindennel ott találkoztam először; sok mindenről nem tudtam, hogyan kell elkészíteni. Viszont ami hátrány volt, piszkosul nagy előny is lett: nem kellett senkinek megfelelnem, beidegződésektől mentesen, csak a kreativitásra és a szabad szárnyalásra alapoztam. És ez volt az, ami elvitt akkor a második helyig. Majdnem megnyertem egy olyan műsort, ahol szakácsok és gasztronómiában intenzíven érintett emberek vettek részt.

 – Milyen érzés volt?
– Elmondhatatlan jó! Az utcáról beesve egy ilyen műsorba, és elérve a második helyet? Szerinted? Aztán már csak arra törekedtem, hogy a hirtelen jött ismertséget egyrészt feldolgozzam, másrészt felüljek arra a hullámra, amit ez elindított körülöttem. Érdekes megélni, hogy egyik nap még azt sem tudják ki vagy, másnap meg megismernek az utcán, figyelnek téged, veled akarnak fényképezkedni.
Úgy voltam vele, hogy ha már ez megtörtént, maradjak is jelen valahogy a gasztro palettán, az utca emberét képviselve. Még a műsor közben létrehoztam a Sass Dani Facebook oldalamat, tudatosan a teljes nevemet használtam, hiszen A Konyhafőnökben is a teljes nevemet írták ki, tehát erre is kerestek rá az emberek. Képzeljétek el, amikor naponta 200 jelölés érkezett: azt hittem beleőrülök, hogy rengeteg ismeretlen akart ismerősnek. Ezért is volt kiemelten fontos az oldal létrehozása. Az emberek kapcsolatba akartak kerülni velem, én lehetőséget biztosítottam számukra. Ezt viszonylag tudatosan csináltam, de úgy voltam vele – lesz, ami lesz -, ha vége a műsornak, majd meglátom, mit kezdek ezzel a felülettel. A műsor alatti utolsó posztomban gratuláltam a nyertesnek, Áginak, és azt több mint 5000 ember lájkolta. Ez akkorát dobott az oldalon, hogy lett kapásból 7500 követőm. Mondtam is: ennyi ember már egy kisebb falu, ezzel kezdeni kellene valamit.

– Ekkor kezdtél el komolyabban tartalmat gyártani?
– Igen. Nagyon fontosnak tartottam, hogy ha már tényleg ennyi embert érdekel, hogy mi van velem, akkor itt az idő, hogy minőségi tartalmat éllítsak elő. Azt hiszem ez valamelyest sikerült is, főleg azzal a 87 gasztro videóval, amit az Együtt Egy Asztanál blogra hoztunk létre, ami persze a Facebook oldalamon is megjelent. Büszke vagyok ezekre a videókra, mert A-tól Z-ig én vagyok benne. Minden recept a sajátom, én választottam meg az aktuális témát, én határoztam meg az adott részek tartalmát. Ezen a felületen ugyan nem lesz több olyan video, amiben engem is láthtanak majd a nézők, de a felület továbbra is alkalmas lesz arra, hogy inspirálja a főzés iránt érdeklődőket.
Jelenleg elmondhatom, szabadon szárnyalok tovább, ez a része befejeződött a kis történetemnek. Nagyon szerettem, de új kihívásokra vágyom. Továbbra is az a cél, hogy videós tartalmakat készítsek, természetesen gasztro témában. Mindezek mellett folyamatosan vannak felkéréseim, műsort vezetek, fesztiválokon veszek részt, főzőshowkat tartok. Néhány étteremnek is segítek a koncepció kialakításában, így tényleg nem unatkozom!

 Abban a szerencsés helyzetben voltam mindig, hogy nem ragaszkodtam a szerepléshez foggal-körömmel soha. Nem erre tettem fel az életemet, ami miatt szerintem tényleg hiteles tudok maradni. Az a srác vagyok, aki rajong a gasztonómiáért, amit megmutatott 1,5 millió embernek a TV-ben, és teszi ezt továbbra is online felületeken. Semmi több!
– Nem hívtak étterembe dolgozni?
– De igen. De számomra ez a szerep (chef) addig érdekes, míg szeretetből, a saját szórakoztatásomra csinálhatom, nekem ez nem való napi munkának. A másik, hogy nem lennék hiteles ebben a szerepben. Ez csak úgy működhet, ahogy eddig is: a különböző fogásokat saját tapasztalataim, ízlésem szerint készítem el, mindenféle előképzettség nélkül. Lehet ez jó, lehet ez rossz, de nem akarom senkivel elhitetni, hogy majd én megmutatom, hogy mi a jó, megetetem a népet. Az nem én lennék. Én nem szakács vagyok.

A videó blogolás az én világom, és talán ebben vagyok jó. Szeretem, ha főzés közben storyzhatok, megmutathatom, hogy én miként nyúlok az alapanyagokhoz és érdekes emberekkel találkozhatok. Róluk olyan dolgot mutathatok meg, ami nem is igazán az étellel vagy a főzéssel kapcsolatos, hanem egyszerűen érdekes. Főzhettem már együtt Majkával, Czutor Zolival, Farkasházi Rékával vagy éppen Sárközi Ákossal is.

Nagyon sok helyen, nagyon sok emberrel főztem már, de én abban vagyok hiteles, amiben eddig is. Az utca embere vagyok és főzök! Ennyi, se több, se kevesebb. A videós blogolás az én világom, és a célom, hogy ezt csináljam továbbra is. Ennek hoztam létre egy új felületet a sassdani.hu-t, ahol tényleg minden megtalálható rólam amiérdekes lehet, a sportolástól egészen a legújabb receptjeimig.

AirChef