Gasztronómia a világ körül

Foodyny

Világsiker a párkányról! Gabko Chili

2017. április 07. - Krajec Krisztian

img_3728.JPG

Világsiker a párkányról! A The Hot Pepper Awards-on a GaBko Chili Jalapeno Tequila két kategóriában is világbajnok! Ez elég furán hangzik elsőre, de igaz. Nagy Gábor a GaBko Chili-vel tulajdonképpen a saját kedvteléséből ért el nemzetközi szintű elismerést. Mint a mesében, úgy indult a története: eleinte nem is az volt a cél, hogy egy teljes termékcsaládot hozzon létre, pláne nem gondolt arra, mekkora hírnevet, dicsőséget hoz majd ez számára

img_3730.JPG


- Miért kezdtél el ezzel foglalkozni?
- Finnországban jártam egy barátomnál, és Habanero-t (Capsicum Chinense , Az elnevezés megtévesztő, ugyanis ez a faj éppúgy Dél-, illetve Közép-Amerikából származik, mint a többi paprikaféle ) ettünk vacsorára. Akkor még nem tudtam mi vár rám. Mikor ráharaptam, rájöttem, más is van a Földön, mint az Erős Pista. Szerettem volna magamnak is belőle, de itthon akkor még nem lehetett hozzájutni ilyen termékekhez. Így elkezdtem otthon, a saját kis párkányomon termeszteni. Volt húsz növényem, de fogalmam sem volt, mekkora mennyiség lesz belőle. Rengeteg lett.


- Gondolom, ez még nem a forgalmazásról szólt?
- Nem, csak magamnak akartam. Mondjuk, már akkor is szép üvegbe tettem, de túl sok lett. Egyszer egy buliba vittem magammal egy üveggel, és valaki megvette tőlem. Kérdezte: mennyi? Én meg bután ránéztem, mondtam egy összeget, amit aztán a kezembe nyomott. Itt fordult meg velem a világ. Óriási érzés volt, hogy amit én a magtól kezdve nevelgettem, termesztettem, és készítettem belőle szószt a saját kezemmel, valaki megvette. Akkor döntöttem úgy, hogy elkezdem ezt hivatalosan is csinálni.

img_3732.JPG


- Melyik ízzel kezdtél?
- Egyből az akkori rekorder erősségű paprikákkal (Dorset Naga, Trinidad Scorpion, Habanero) kezdtem, és annyira jól sikerült az első szósz, hogy még a tejbegrízhez is ezt ettem. Persze aztán ez beállt egy normális fogyasztásra, de én nagyon szeretem. Igazából az a lényeg, hogy a szószokban, amiket csinálok, semmi más nincs, csak a három alappaprika, semmi fölösleges adalék vagy töltelék. Főzés nélkül érleléssel készülnek, ezért jönnek át annyira az ízek, és ezért lehet még az erősebb verziókból is kiérezni a zamatokat.

img_3729.JPG


- Mit hozott neked ez a világsiker?
- Ez elég furcsa. Én még a mai napig is hobbiból csinálom, díj ide, vagy oda. Nem is gondoltam bármilyen elismerésre, csak elküldtem a szószomat, úgymond szerencsét próbálni. Természetesen nagyon örültem neki, mert mint mondtam, a két kezem munkájának elismerése ez. Persze nagy lökés volt: mára már nem csak extra erős, hanem csípős, enyhén csípős, és egészen kellemes változatokat is készítek. Van olyan, amit még a kislányom is simán elfogyaszt és szereti is.


- Ezek után van még valami célod, amit szeretnél ezzel elérni?
- Elsődlegesen az, hogy csak ezzel tudjak foglalkozni, főállásban. És van még pár ötletem, amit meg szeretnék valósítani.
- Nagy Gábor, további sok sikert kívánunk neked! Hajrá GaBko!

img_3731.JPG

süti beállítások módosítása