Tetkós séfek, séfes tetkók kihagyhatatlan alanya, akit szerintem se a szakmának, se a nagyközönségnek nem kell bemutatni. Ismerhetjük, mint Michelin-csillagos séfet a Borkonyhából, de mint A Konyhafőnök című műsor egyik zsűritagját is. Viszont mi a helyzet a tetoválásaival? Most ez is megtudhatjuk. 

- Pontosan a Michelin-csillag után, 2014-ben. Ez nem véletlen, mert már nagyon régóta gondolkodtam rajta. Csak valahogy mindig visszatartott valami… jaj, mi lesz… nem merem… mit fognak szólni… biztos fáj…, és hasonló gondolatok akadályoztak meg addig. Ezzel viszont megtört a jég. Felkerült a kis csillag, a bátyám tetoválta rám. 

-Igen, én pontosan tudtam mit akarok: ezt soha senki nem veheti el, és nekem nagyon fontos. 

-Akkor nem, ez onnan indult el. Úgyhogy a Michelin-nek köszönhetem, hogy szét van varrva a karom… Köszönöm Michelin! - mondja nevetve Ákos.Ez után nagyon sokszor megkaptam, hogy de cuki kis virág… meg, de aranyos szirmok… és sok egyéb jelzővel illették, ami nyomdafestéket nem bír. Nekem sem kellett több, mondtam magamban, variáljunk rajta, és így jött utána a többi. Igazából azokat meg nekik köszönhetem.

-Szinte igen. Annyi volt, hogy legalább fél évet várnom kellett a művészre. 

- Eleinte furcsa volt a környezetemnek, kaptam hideget, meleget. Mondták, hogy jó; de azt is, hogy mossam már le. Idővel igazából mindenki elfogadta. Én nem fiatalon tetováltattam. Ez egy önkifejezési mód, erre nekem meg kellett érni. Nem azért csináltattam, mert ezzel ki akartam tűnni, hanem mert ez fontos lett nekem. Sokan azért is csinálják, mert máshogy nem tudnak figyelmet kapni. Nálam pont fordítva volt: elsőnek jött a munka és utána a tetoválás.

- Van egy olyan, ami Salvador Dali-szerű, a művészet és a konyha világa. Egy nagy séf van rajta, és benne a rockzene szeretete. Viszont nekem fontos - mivel van egy kislányom - hogy ne legyen ijesztő a tetovált kép. Ezért koponya, meg mindenféle csúnyaság helyett lettek felvarrva a törpök, a manók. Megjelenik természetesen minden, ami a Borkonyhához köthető: a bor, szőlő, különböző fűszerek, csillagánizs, fahéj. A belső részen van A pokol konyhája. És a családi vonatkozás sem maradhat el, a kislányom portréját feltetettem, hiszen nekem ő a legfontosabb. Aztán van egy érdekes sztorihoz köthető felirat is a karomon franciául: „le lundi matin”, ami hétfő reggelt jelent. Ennek semmi köze a vendéglátáshoz. A feleségemmel most leszünk húsz éve együtt, és volt egy kedvenc ruhadarabja, amit rengetegszer hordott, és ez volt ráírva. Ő nagyon szerette, én pedig sokat olvastam ezt a feliratot. Miatta készült ez rám.

- Ez is vicces, mert névrokonok vagyunk. Sárközi Zsoltnak hívják, az egyik legjobb Magyarországon. Dark Art néven fut a stúdiója. Gondoltam is, hogy lesz egy kis protekcióm… És valóban, sokszor azt hitték, hogy rokonok vagyunk. Mikor nem volt bent, hellyel és kávéval kínáltak. Amúgy tényleg művész, akkor szeret tetoválni, ha valami sztori is van benne. Én teljesen szabad kezet adtam neki. Elmondtam miket szeretnék, milyen elképzeléseim vannak, és ezek alapján tervezte meg a karomat.

- Nem, nekem semmilyen negatív dolgot nem hozott. Inkább azt mondanám, hogy sok érdekes embert ismerhettem meg ez által, akik a tetoválások művészi oldaláról közelítik meg az egészet. Van a húgomnak, az öcsémnek, a bátyámnak is. Illetve könnyebb kapcsolatot teremteni olyan emberrel, akinek van, hiszen megvan az összekötő kapocs.

- Én sosem hittem azt, hogy ha valaki elkezdi, nem bírja abbahagyni. Mit mondjak. Már a másik kezemet is elkezdtem, és a testem több pontjára is tervezek tetoválás. Tényleg bele lehet szerelmesedni.

- Hát még nincs kiszínezve… és még van hely rajtam bőven. Nem kétséges, hogy megtenném.

- Mindegyik, mert mind én vagyok! Talán az, amit az alkaromra írattam, mert ez meghatároz mindent: „apának lenni jó”.

Fotók by: Vas Gergely ( Gregory iron photography )